#htmlcaption_0#htmlcaption_1#htmlcaption_2#htmlcaption_3#htmlcaption_4#htmlcaption_5#htmlcaption_6#htmlcaption_7#htmlcaption_8#htmlcaption_9#htmlcaption_10#htmlcaption_11#htmlcaption_12#htmlcaption_13#htmlcaption_14#htmlcaption_15#htmlcaption_16

A Kármel Gyülekezet története

A II. világháború idején betiltott Pünkösdi Egyház tagjai országszerte más-más módon kerestek menedéket. Legtöbben az Evangélikus Egyház oltalma alá menekültek, de volt, akit a Baptista Egyház fogadott be. A 40-es évek második felében újra szerveződtek a Pünkösdi hitelveket valló csoportok. Így történt ez Pécelen is, ahol néhány családnál helyet kapott az evangélium. Az összejöveteleket házaknál tartották, ahol az igehirdetők általában a közeli gyülekezetek presbiterei voltak. Így látogatta a csoportot alkalomszerűen, majd később rendszeresen is Horváth J. testvér Rákoskeresztúrról, Elefánti János Rákoscsabáról, Bódis János Isaszegről. Az istentiszteleti alkalmaknak helyet adó családok (Katona család, Cselőtei család, Bredárék-Hrustinszkiék, majd később Szeverék is) által szeretettel rendelkezésre bocsátott hely egy idő után már szűknek bizonyult. Egyre erőteljesebben jelentkezett az igény állandó gyülekezeti helyiségre, valamint  felelős helyi vezetőre. Így a mai busz végállomás közelében lévő Sárközi utcában kialakították az első imaházat. Az épület utcai végén, az udvari részben Kollár László és családja lakott, aki ekkor már a gyülekezet helyi vezetését is ellátta. (1962-ben a házat ifj.Mundrucz Sándor és családja vásárolta meg és költözött a Kollárék helyére. Kollár László maradt továbbra is a vezető.)

Ebben az időben a vidék mezőgazdasági kollektivizáláson ment át, ezért nagyon sokan költöztek vidékről városokba, különösen a főváros környékére. Így telepedtek le Pécelen Perei Imre és családja, Prekopa János és családja (1960) Mundrucz Sándor és családja, majd 1964-ben Tóth Mihály és családja. Nem csak Békés és Mezőberény környékéről, valamint Csépáról, hanem a Szabolcs megyei Ujkenézből is érkeztek bevándorlók – Nagy István és családja. A jól szervezett gyülekezetekből érkezett presbiterek fontosnak tartották a péceli misszió gyülekezet jellegének megszilárdítását. Mind gyakrabban fogalmazták meg, hogy fontos, a növekvő létszám miatt legyen saját épület és saját lelkipásztor. Ebben az időben hívta meg a gyülekezet Kurgyis Józsefet lelkipásztori szolgálatra, aki előbb Sülysápról idejárva látta el a gyülekezet vezetését, majd ide költözött családjával.

Akkoriban önálló imaházépítéshez vagy vásárláshoz nem volt remény engedélyre az Állami Egyházügyi Hivatal „áldásos” tevékenysége miatt, ezért az alkalmasnak látszó ingatlant magánszemély részére kellett megvásárolni. A Pesti út 54 sz. alatt lévő kúriát Tóth Mihály és családja, valamint a gyülekezet közösen vásárolta meg és az alagsorban alakította ki az imatermet 1965-ben. Itt működött a gyülekezet egészen 1982-ig.

A gyülekezet lelki életét is igyekezett befolyásolni a kommunista diktatúra. Engedélyhez kötötték a különböző konferenciák, találkozók rendezését. Külső rendezvényekre általában nem adtak engedélyt, ennek ellenére a gyülekezetek fejlődtek, munkálkodtak.

A 70-es évek elején Kurgyis József Gyömrőre költözött és a megüresedett szolgálati helyre Simonfalvi Lajost hívta meg a péceli gyülekezet. Simonfalvi Lajos missziós lelkülete és külföldi ismeretsége is hozzájárult, hogy az ébredési hullámok Pécelt is megérintették. A korszerű üzenet átadás hatására a Szentlélek olyan fiatalokat is megragadott, akik a kor divatos irányzatait követve hallani sem akartak Krisztusról. A gyülekezet lendületes fejlődésnek indult. Sajnos e lendület hamar alábbhagyott, amint Simonfalvi Lajos a Budapest Dózsa György úti gyülekezetbe távozott lelkipásztornak.

A péceli gyülekezet hívására 1976-ban költözött vissza Pécsről és lett a gyülekezet lelkipásztora Tóth László.

Folyamatosan problémát jelentett a helyszűke a gyülekezetben. Kerestük a jó megoldást és bár először kaptunk ígéretet a Pesti út 107 sz. alatti telekre, meg is vásároltuk a nagy telket, de engedélyt később is csak arra kaptunk, hogy megvegyük az akkor használt épület egészét és átalakíthassuk. A lelki munka mellett a házépítés is óriási erőfeszítést igényelt a gyülekezet részéről. Gyakran kaptunk segítséget kívülálló szimpatizánsoktól is, külföldi testvéreink anyagi javai és természetbeni adományai is sokat jelentettek. Így készülhetett el a jelenleg is használt gyülekezeti ház. 1982. decemberében szenteltük fel svéd testvéreink közreműködésével imaházunkat, melyben már bemerítő medence is volt.  Ezután már intenzívebben koncentrálhattunk a lelki ház építésére. Igyekeztünk is élni a lehetőséggel, látogattunk más gyülekezeteket, szolgálatainkkal segítettünk nekik evangélizálni. Hozzánk is több gyülekezetből látogattak bel- és külföldi missziós csoportok, ének-zene együttesek. A kommunista államapparátus a 80-as évek második felében már sokat engedett szorításából, így az evangélizáció egyre sokrétűbbé válhatott. Az 1989-es rendszerváltás pedig a lehetőségek egész sorát nyitotta meg a gyülekezetek előtt. Megnyílt a lehetőség arra is, hogy a gyülekezetek önálló jogi személyiséggé váljanak, vagy bibliai nevet vegyenek föl. Gyülekezetünk ekkor úgy döntött, hogy felveszi a bibliai eredetű Kármel nevet.

Ekkor a gyülekezet neve: EPK  Kármel Gyülekezete lett (ma: Kármel Pünkösdi Gyülekezet)

Folytatása következik...

Copyright 2011-2014 © Kármel Pünkösdi Gyülekezet