GYÜLEKEZETÜNK

PÁSZTORI KÖSZÖNTŐ

Kedves Látogatónk! 

Szeretettel köszöntelek ezen az oldalon.
Prekopa Zoltán vagyok a Kármel Pünkösdi Gyülekezet lelkipásztora. Egy feleségű, öt gyermekes családapa. Feleségemmel, Ilonával évtizedek óta szolgáljuk Istenünket.
Korábban egy deviáns, lázadó életvitelből hívott el az Úr. Megváltott, megbocsájtotta bűneimet, és örömteli élettel ajándékozott meg. Azóta életem középpontja Őt szolgálni, és hirdetni, hogy Jézus Krisztus megszabadít a bűnökből, megkötözöttségekből, betegségekből.
Hiszek abban, hogy Jézus az egyházat arra hívta el, hogy az Ő akaratát képviselje a világban.
Családommal ebben a hitben élek, szeretem Istent, a családomat, az embereket, és az életet.

KÁRMEL GYÜLEKEZET

A Kármel Pünkösdi Gyülekezet egy karizmatikus keresztény gyülekezet, mely a világ keresztényei között mintegy 600 millió hívőt számláló pünkösdi karizmatikus közösség része. Az államilag elismert Magyar Pünkösdi Egyház tagja. Lelkipásztor és presbitérium vezeti a gyülekezetet.
Szellemi gyökereink az Újszövetségben leírt pünkösdi eseményekre vezethetők vissza. Hiszünk a Biblia (Ó és Újszövetség) korszakokon átívelő igazságában, és értékrendjében. Valljuk, hogy a Biblia Isten írott kinyilatkoztatása az ember megmentése céljából. Megváltozott életek bizonyítják, hogy a megváltás életünk minden területére kihat. Hisszük, hogy az ember megtérés és újjászületés által válik az egyház tagjává. Gyülekezetünkhöz sok fiatal tartozik, és közel száz gyermek, akik szüleikkel vesznek részt alkalmainkon. Családi napjaink közkedveltek és mindenki számára nyitottak. Istentiszteleteinken nagy hangsúlyt kap a közösség, a zenei (dicsőítő) szolgálat, és az igehirdetés. A nagy gyülekezeti alkalmak mellett hétközben kiscsoportokban is gyakoroljuk a közösséget. Olyan gyülekezet szeretnénk lenni, amely nem csupán néhány száz ember számára érthető és elérhető.

k.jpg
Image by Tanner Mardis

TÖRTÉNETÜNK

A Kármel Pünkösdi Gyülekezet a Magyar Pünkösdi Egyház tag-gyülekezete. 
Jogelődje, az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Péceli Gyülekezete, az 1940-es évek második felére tekint vissza. A kezdetek Elefánti János (Rákoscsaba), és Bódis Imre (Isaszeg) nevéhez fűződnek. Az első csoport 1947-ben alakult 12-15 fővel. 
Az 1960-as évek elején több beköltöző hívő család gyors változást hozott a lassan gyülekezetté formálódó csoportban, azután több megújulási időszak következett és hozott növekedést a gyülekezet életében.  
Kezdetben a Sárközi utca 1. szám alatt volt a gyülekezet imaháza, majd 1965-től a Pesti út 54. szám alatti épület lett az otthona.
1991-től a gyülekezet neve Kármel Pünkösdi Gyülekezet, önálló jogi személy.

VEZETŐK

  • Prekopa Zoltán és Ili vezető lelkipásztor.

  • Lakatos Lóránt és Kriszti presbiter 

  • Novák Géza és Eti presbiter

  • Prekopa Viktor és Ildi presbiter

  • Tóth Gábor és Annamari presbiter

Business Meeting

MI A KÜLDETÉSÜNK?

A gyülekezet Isten intézménye, nem magánvállalkozás. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy részt vegyünk Isten folyamatos megújító munkájában. Küldetésünk, az evangélium továbbadása, amelyből az emberek megismerik Isten szeretetét és igazságát, és az emberek Jézus Krisztusban való hit által megkapják bűneik bocsánatát. Azért munkálkodunk, hogy a Sátán gonoszsága által megnyomorított, és megkötözött emberek ismét szabadok legyenek. 

MIK AZ ÉRTÉKEINK?

BIBLIA

GYÜLEKEZET

ISTEN SZERETETE

CSALÁD

BIBLIAI ERKÖLCS

KÁRMEL DNS

Ésa. 54,2-3.  Szélesítsd ki a sátorod helyét, és hajlékidnak kárpitjait terjesszék ki; ne tartsd vissza, nyújtsd meg köteleidet, és erősítsd meg szegeidet. Mert mind jobb-, mind balkézre kiterjedsz, és magod népeket vesz örökségbe, és puszta városokat megnépesítnek.

Miért Kármel DNS?

A gyülekezet küldetését és természetét egy DNS-ben foglaltuk össze, melyet mintegy „örökítő” tényezőként mi magunk is kaptuk, és hordozzuk. Ebben fogalmaztuk meg látásunkat, alapértékeinket, gyülekezeti kultúránkat.
Fontosnak tartjuk, hogy ez mindenki számára érthető legyen.
Hisszük, hogy nem egy felekezetnek, egy vallásnak, egy szűk csoportnak van gyülekezete, hanem a városnak van gyülekezete, melyet nem emberek hoztak létre.

A DNS rövid összefoglalója 9 pontban:

  • A gyülekezet közösség, melyet odaadással, egy akarattal és örömmel építünk. Ez a közösség megtart és növekszik. Mindennek az alapja az Élő Istennel való kapcsolat Jézus Krisztus által. 

  • Ez a kapcsolat kifejeződik az imádságban, dicsőítésben. Imádat, dicséret – csatlakozás a menny örömébe. Egyetértésben vagyok Isten mennyei világával. 

  • Ez a kapcsolat kifejeződik szolgálatban. Élet a közösségben, mely delegált szolgáló csoportokban valósul meg.

  • A gyülekezet nem épület, nem program, hanem újjászületett hívők közössége, amelynek építő eleme (része) vagyok.

  • Tisztelet, megbecsülés, bizalom  része az életünknek. Elsősorban Isten felé, azután emberek felé.

  • Építem a közösséget, „én vagyok a gyülekezet”. Hogy része leszek-e az építkezésnek, az tőlem függ.

  • Hitünk építő eleme a „szó”. Kimondott szavaink építek, vagy rombolnak. Ezért az ige számunkra több mint olvasmány. Megvallásainkban, hitvallásunkban hitünk ereje lakozik.

  • Odaadással veszünk részt a közösségben. Alapértékünk az „adó mentalitás”.  Másokért vagyok itt, forrásaim álljanak mások rendelkezésére. 

  • Márk. 10,45. Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért

  • Facebook
  • Instagram
  • Email

© 2020 Kármel Pünkösdi Gyülekezet - 2119 Pécel, Pesti út 54.